sz_nicole

Tanulmányok Schwenningenben.

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Január 28., szombat - Károly, Karola

Megérkeztem

2009. Márc. 27, péntek 18:09

Sziasztok kedves látogatóim!


Már nagyon régen nem írtam sajnos ide, tudjátok, az embernek sosincs elég ideje, az ilyen dolgokra, pedig ezek is nagyon fontosak, hogy majd később amikor idősebbek leszünk emlékezzhessünk rá, hogy milyen is volt egy másik országban élni, tanúlni.

Már hazajöttem Németországból, és mindigis egy szép emlékként fogok visszaemlékezni az ott eltöltött pillanatokra! Fantasztikus volt, hogy megismerhettem új embereket, sőt barátokat szerezhettem akikkel most is tartom a kapcsolatot.A rossz persze a dologban, a borzalmas honvágy volt, és persze mindenkinek a hiánya...a páromé, a szüleimé, a családomé, a barátoké, de még így is bátran ki merem jelenteni, hogy aki csak tud, mennyen ki, hiszen nem csak új dolgokat lát, hanem felerősödik a kapcsolata azokkal, akik nem álltak hozzá olyan közel, s akik közel álltak hozzá, azok csak mégjobban fognak hozzá ragaszkodni!

Fantasztikus volt a hazautam, Jhonny kedves ismerőse elvitt a reptérig, Stuttgartba, és nagyon sokat segített nekem, amit mai napig köszönök neki!

 Nagyon izgultam, alig ettem már 2 napja, és csak sírtam és sírtam, a boldogságtól!

Este indult a repülőm dec. 23-án 8kor, én már 6kor odaértem, és megismerkedtem egy kedves magyar hölggyel aki, idősgondozó Németországban és mindig ingázik az otthona és a munkahelye között..

Persze a pillanatok csak úgy röpködtek,de amikor felszálltunk a repülőre iszonyatosan lelassult,és egy örökkévalóságnak tűnt. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy végre hazajövök,és láthatom a családom 3 hónap után...még most is potyognak a könnyeim, ha csak belegondolok...annyira féltem, már-már, az is megfordult a fejemben, hogy lezuhan a gép,és már biztos nem láthatok senkit, de hála Istennek nem zuhant le:)

Gyönyörű volt este repülni, a városok fényei csak úgy rikítottak a repülőről lepillantva. Mikor leszállt a gép, megijedtem,mert bemondták,hogy sztrájk van Ferihegyen, de szerencsém volt, és engedték leszállni a gépet.

Amikor beléptem az ajtón a családom már ott volt, és persze a 7 éves kishúgom csak úgy rohant hozzám:)

Nem fogtam még fel,hogy HAZA értem, és ezt a szót most minden értelmében értem..azaz érzés felejthetetlen,amikor hazajössz, a szülőhazádba, annyira boldog voltam, hogy végre magyarok,és magyar szavak mindenhol...fantasztikus érzés volt...

Persze a párom semmit nem sejtett az egészből, hogy én jövök, mert azthitte, hogy 24-én érkezik meg a gépem.Persze mesébe illő volt, amikor találkoztunk és csak öleltük egymást.

Nagyon sokáig nem voltam itt lélekben, mert akkora sokk ért a hazautamon, talán rá 1 hétre fogtam fel, hogy már nem Schwenningenben vagyok, hanem otthon, itthon.

Nagyon tanúlságos volt ez a három hónap,mind tanulmányilag, mind az emberi kapcsolatok terén. Rájöttem kinek számítok igazán, kinek vagyok fontos, a tudásomat pedig sikeresen gyarapíthattam!

Mindenkinek ajánlom, mert kevesebb nem, több leszel tőle!

Madonna_Drowned world_Tibikének

2008. Okt. 28, kedd 12:07
Kategória: zenék:)

Madonna-Paradise_Tibikének:)

2008. Okt. 28, kedd 12:05
Kategória: zenék:)

Rólam,hogy igaz-e?Döntsétek el!

2008. Okt. 28, kedd 11:51





A skorpió:

(október 24-november 22.)

Többnyire agresszív természetű, határozott fellépésű, erős akaratereje van. Kitartó, céljait mindenáron megpróbálja elérni. Bátor és elszánt, olykor kíméletlen. Erős, kemény karakter, szereti családját, ás fontosnak érzi, hogy előrejusson hivatásában. Lobogó, nagy, szenvedélyes szerelem jellemzi. Meglehetősen féltékeny, birtokolni akarja társát, hűséges típus. Kevés igaz barátja van, de azokért jóban-rosszban kiáll. Szókimondósága miatt sok ellensége van. Nem bocsát meg és nem felejt. Tele van ellentmondással, nehéz kiismerni. Bár keménynek és hidegnek mutatkozik, igen érzékeny. Két véglet van számára: rokonszenv és ellenszenv. Hiú, szereti ha szeretik. Titoktartó. Barátai titkait megőrzi,nem mondja el senkinek.

A Skorpió lány: Eléggé bőbeszédű, de jóindulatú. Betegségre hajlamos alkat. Férjét igazán fogja a házasságában szeretni Sok gyermeke lesz.:)

Freiburg_A kedvenc városom :)

2008. Okt. 28, kedd 11:20

Dunaueschingen

2008. Okt. 28, kedd 11:16

Gólyaavatás-La Familia

2008. Okt. 28, kedd 10:43
Kategória: Képek_suli

Vacsi,és buláj

2008. Okt. 28, kedd 10:40

International Party + Goulash Soup

2008. Okt. 28, kedd 10:07
Kategória: Napló

Az International Club:


Külön nekünk,létrehozott 2 csajszi Eileen,és Heizel,no meg egy hozzájuk csapódott,apáskodó,nem vicces,idegesítő srác Fabian,egy clubbot...Az első találka a könyvtár elött volt velük, bemutatkoztunk egymásnak és megbeszéltük,hogy másnap elmegyünk spagettizni...

A spagettizás jó volt,beszélgettünk,csak kicsit erőltetettnek éreztük az egészet..kedves volt a csajoktól,hogy csináltak nekünk ilyen klubbot,csak nem nagyon beszélgettünk......kitalálták,hogy elvisznek minket korizni majd,meg Freiburgba(!!!!!!!!folyt.köv.Freiburg!!!!),no meg állandóan írnak e-mailt,hogy mit találtak ki nekünk...nagyon kedvesek,hogy próbálnak mindig a kedvünkben járni.....Nemrég kitalálták,hogy csinálnak nekünk egy partyt,ahol mindenki csinálja meg a saját nemzeti ételét....Mondanom sem kell,hogy a srácok egyből összenéztek,hogy csináljam meg a Goulash Soup-ot........nem mondhattam nemet....

Az első feladat, edény szerzése volt,hiszen nincs edényünk a szobában....Elmentünk Frau Rzcepka-hoz,és kértünk tőle....2kor álltam neki főzni,hogy 8ra odaérjünk a partiba,szerintetek elkéstünk??:)

Miután össze vásároltuk a kellékeket,elkezdtem főzni,persze Gergő 2 percenként a nyakamra járt (éhenkolbász),hogy hagy kostólja meg:)

Kitaláltam,hogy viszünk a leves mellé kis falatkákat,kenyéren kolbászt meg sajtot,hog ne tűnjön kevésnek a kajcsi...mondanom sem kell,hogy más is főzött a folyosón, gondolok ekkor a mexikóiakra,akiktől majd meglehetett pusztulni,annyi csilit tettek a kajájukba:):)

Tehát elkészült a kajcsi,elkéstünk ahogy kellett,de sebaj,mert nagyon finom lett a kajcsi,nagyon sok dícséretet kapott és megvéttem a Goulash Soup becsületét......... 



folyt.

2008. Okt. 28, kedd 09:38
Kategória: Napló

Kedves Látogatóim!


Igen, nyugodtan le szidhattok,mert már nagyon régen írtam a kis blogomra...Sajnos nem sok időm volt rá de ami késik,az nem múlik!

Már egy hónapja vagyunk itt, nagyon gyorsan telik az idő. Az egyik szemem sír, a másik viszont nevet,mert nem szeretnék innen elmenni,ugyanakkor,meg haza szeretnék menni mert már nagyon honvágyam van.......


Lássuk csak hol hagytam abba:


Az első BA buli:

Nah ez nagyon vicces volt...Nem tudtuk hol van,hol kell jegyet venni csak elindultunk az éjszakában...pont aznap este jött meg Yulia is:)

Tehát elindultunk és Gergő megkérdezte az utcán levő fiataloktól,hogy merre van az Eins Bar,ahova nekünk mennünk kell...Mondták,hogy ők elkisérnek minket,mert ők is oda mennek...Kérdezték,hogy van-e jegyünk,mi persze mondtuk,hogy nincs honnan is lenne???:)

Mivel itt mindig terjed a hír,hogy milyen színű a karszalag a bulikban,a srácok mindig megtartják a régit,és azzal jutnak be...olyan szerencsések voltunk,hogy kaptunk tőlük régi karszalagot ajándékba,hogy be tudjunk jutni...mondjuk inkább ne mentünk volna....:)Borzalmas volt......gondolhatjátok amikor bemegy valaki egy némettel tömött helyre, ahol degenerált német számokat nyomnak, akkor egyből a pulthoz megy inni valamit,mert ez kibírhatatlan...Tehát egyből tudták,hogy ki a nem német,hisz csak mi 3an nem üvöltöttük a német számokat:):)...persze raktak be 1-2 jó számot is de borzalmas volt:):)

Nem tartott sokáig,mert itt minden  bulinak 1kor jó esetben 2kor vége,hogy a becsületes iskolás mehessen másnap suliba...:)

Mikor vége lett még dumálgattunk, ismerkedtünk 1-2 emberkével,aztán hazakászálódtunk,szakadó esőben:):)

Mondanom sem kell,hogy itt mindenki kocsival mászkál:):)


Az első nap:


Nagyon jó volt az első nap, persze nekem az elejétől fogva üldözési mániám volt,mert mindig éreztem,hogy bámulnak minket,a srácok már majd megőrültek tőlem..:)

Furcsa volt,mert itt nem úgy van mint otthon,hogy mindig másokkal vagy órán,hanem itt osztályok vannak,úgy mint általános suliban,osztályteremmel....Az első órám Diepolderrel volt,aki International Management tantárgyból tanít...mondanom sem kell,hogy be kellett mutatkoznunk,dadogtunk is össze-vissza.....én nagyon ideges voltam,mert olyan új volt minden...Éreztem,hogy sajnos nem mindenkinek vagyok szimpatikus,és ez egyre jobban be is igazolódott...Van egy nagyon kedves lány,Inesse, ő az elejétől fogva segít nekünk mindenben...Látta,hogy nincs nekünk kinyomtatva az anyag,és elkért minket a tanártól,hogy kinyomtathassuk a könyvtárban,mert még könyvtár kártyánk sem volt...Nagyon aranyos csajszi,össze is haverkodtam vele...

A másik ami még vicces,hogy itt 1 óra,az 4 órás és nincs szünet...mindenki eszik órán, kezetmos a teremben, kimennek pisilni etc...jah,és ki kell bírni 2,5 órát egybe,aztán hamarabb elengednek a tanárok haza....

A másik tantárgyam Business English Mr. Keevessel,elég furi alak,tipikus angol...Angliában élt,csak össze jött egy német macával és most itt van....Jó fej krapek.....

A harmadik tárgy International Advertising Rudolphal,nah ő tipikus papának való bácsika....idős is,meg muris is...vele nem kellett semmit csinálnunk,csak egész órán reklámokat néztünk és elemeztük őket....

És végül Mr. Kotthaus,aki a nagyfőnök, mint Johnny szerint idézem ,,Végvári a 7es tanszéken:)"...no comment....

Tehát,  Mr Kotthaus,kitalálta,hogy az anyagot 4 részre osztja,4 csoportnak és ők fogják tartani az órát...hál Istennek,én az utsó csoportban vagyok,és nekünk nov. 27-én kell tartani az órát....90 perc....uhhhhhh


«« « 1 | 2 | 3 » »»
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): sz_nicole
Blogbejegyzések